Zoldjogsi.hu
Ökovezetés
Sokat lehet manapság arról hallani, hogy mekkora szerepe van a közlekedésnek a klímaváltozásban. Vannak, akikben a globális környezetterhelés kedvezőtlen hatásai tudatosultak, és vannak, akik egyáltalán nem foglalkoznak a témával, esetleg nem is gondolkodnak el azon, hogy érdemes lenne közlekedési szokásaikon változtatni. Pedig a környezetkímélő vezetés nem csupán felelősséggel és áldozathozatallal jár, hanem egzakt módon megnyilvánuló haszonnal is. Az elmúlt évek során ugyanis kialakult egy egészen újszerű szemlélet és módszertan a közúti közlekedés kapcsán, amely futótűzként terjed kontinensről kontinensre. Az ún. eco-driving (öko-vezetés) népszerűsége abban rejlik, hogy nemcsak környezetkímélő, de a mérsékeltebb fogyasztása miatt komoly megtakarításokat is eredményez a gépkocsi-tulajdonosok számára.   Jelenleg a vezető gépkocsigyártók mind az újabb és újabb alacsony kibocsátású, környezetbarát modellek kifejlesztésén dolgoznak. Egyre szélesebb a hibridautók választéka, napról napra bővül a környezetbarát (vagy annak feltüntetett) termékek sora. A fenntartható gépkocsis közlekedésnek azonban a jól megválasztott jármű csak az egyik oldala. Esetenként a jármű adottságaihoz képest még nagyobb megtakarítást is eszközölhetünk, ha tudjuk, autónkat hogyan érdemes vezetni.   Az eco-driving létjogosultságát hirdeti, hogy a takarékos fogyasztású és környezetkímélőbb vezetési technikák népszerűsítése és alapvető oktatása mellett foglalnak állást a világ vezető gépkocsigyártói és olajtársaságai is. Például a Toyota eco-driving csapata 2007 óta „turnézik" Európában, és kitűzött célja, hogy szerte a kontinensen 12 000 európai gépkocsivezetőnek adja át ismereteit a korszerű vezetésről. A Toyota első körben 300 000 eurós költség mellett Spanyolországban, Belgiumban, Izlandon, Norvégiában és az Egyesült Királyságban tartja képzéseit, és tervei szerint 2010-ig 10 további országba juttatja el programját. A tanfolyamok első állomása Belgium volt, ahol 5000 vezető vehetett részt az oktatásokon, és a képzéseknek a megtakarításokban kifejezett becsült hatása egy év alatt 415 ezer liter üzemanyag és több mint ezer tonna szén-dioxid. Az utóbbi érték 71 ezer japán cédrus egy év alatt megkötött szén-dioxid-mennyiségének felel meg.   Az Egyesült Államok sem marad el Európától az eco-driving tekintetében - 2008 óta ugyanis 10 társaság - a BMW Csoport, a Chrysler, a Ford Motor Társaság, a General Motors, a Mazda, a Mercedes-Benz, a Mitsubishi Motors, a Porsche, a Toyota és a Volkswagen - kötelezte el magát Kalifornia és Kolorádó államokkal karöltve a környezetkímélő vezetés terjesztésére. Az általuk támogatott program a www.ecodrivingusa.com címen érhető el, és a rengeteg hasznos tipp mellett egy egyszerűen használható szimulátoros játékot is közzétesz, amelynek segítségével játszva lehet elsajátítani az öko-vezetés alapjait. Olajtársaságok terén a Shell nevét lehet megemlíteni, amely társaság „Fuelstretch" jelszóval folytat ismeretterjesztési tevékenységet a témakörben.   Természetesen az öko-vezetés oktatását az Európai Unió is fölkarolta, és a Bizottság Intelligens Energia osztálya több különböző nemzetközi program támogatásával folyamatosan biztosítja, hogy minél szélesebb körben váljon bevett metodikává a takarékos vezetés. Ilyen program volt pl. a nyolc országot érintő Treatise, amely írásos segédleteivel és szimulációs szoftverével a mai napig végzi ismeretterjesztő tevékenységét. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja animációs filmek és képregények segítségével igen szemléletesen ismerteti az öko-vezetés alapszabályait (www.greener-driving.net), a CIECA (Gépjárművezetői Vizsgáztatók Nemzetközi Bizottsága, amelynek az NKH is tagja) pedig 2007-ben végzett Angliában, Franciaországban és Észak-Írországban öko-vezetési képzést és vizsgáztatást. Látható tehát, hogy az eco-driving világméretű mozgalommá nőtte ki magát. Szerencsére már hazánkban is megjelentek a módszertan oktatásának élharcosai. 2008-ban indította kurzusait a hungaroringi Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum. A képzés hatékonyságát mutatja, hogy egyes résztvevőknél akár 50%-os üzemanyag-megtakarítást is sikerült elérni a minta-útvonal teljesítése során. Továbbá az internet nyújtotta számos magyar nyelvű tájékoztató anyag segítségével akár egyénileg is fel lehet készülni. Érdemes ellátogatni a www.savemorethanfuel.eu/hungary oldalra, ahol igen szellemes animációk útján ismertetik az öko-vezetés 10 alapszabályát; továbbá a www.ecodriving.lap.hu szolgáltat rengeteg témába vágó hazai és külföldi linket.   A következőkben az öko-vezetés már több ízben említett legfontosabb alapszabályai kerülnek összefoglalásra. Az ismertető természetesen nem lehet teljes körű, hiszen rengeteg apró részletmegoldás létezik, amelyek további megtakarított literekhez vezetnek (pl. a www.ecomodder.com/forum/EM-hypermiling-driving-tips-ecodriving.php című angol nyelvű oldal tananyaga 108(!) tételt tartalmaz). A most következő összeállítás remélhetőleg sokaknak felkelti az érdeklődését, és arra ösztönzi az olvasót, hogy mind elméletben, mind pedig gyakorlatban jobban elmélyüljön a korszerű vezetési metodika alkalmazásában.   Folyamatos haladás a forgalomban   Megfelelő követési távolság tartásával, a közlekedési viszonyok és esetleges akadályok időbeni észlelésével egyenletes átlagsebesség tartható fenn az autóval, amely minimalizálja a jármű fogyasztását.   A hirtelen indulások és fékezések kerülése   Az folyamatos haladás és egyenletes lendület biztosításával elkerülhetővé válik a felesleges fékezés és újraindulás. Az álló jármű mozgásba hozása és felgyorsítása akár 600%-kal több üzemanyagot igényelhet az 5-10 km/h-val gurulóéhoz képest. A kettő közt hétszeres a különbség.   A „Zöld hullám" meglovagolása   Az egyenletes sebesség hozzásegítheti a vezetőket a piros lámpák elkerüléséhez és a hatékony haladáshoz.   A megfelelő sebesség megválasztása városban és autópályán   Autópályán érdemes az adott jármű fogyasztási optimumának megfelelő átlagsebességet választani (ez általában az ötödik sebességfokozatot jelenti 90-110 km/h mellett). A gyorsabb hajtás lehet, hogy néhány perc előnyt jelent, ám mellette a fogyasztás és kibocsátás az időnyereséghez képest aránytalanul megugrik. Városi környezetben pedig - ha az út- és közlekedési viszonyok lehetővé teszik - érdemes a megszokott negyedik helyett az ötödik sebességfokozatot használni, tehát minél hamarább felváltani, így 10-15%-nyi fogyasztás is megtakarítható. Alapvetően arra kell törekedni, hogy a motor inkább alacsonyabb fordulatszámon forogjon, sőt érdemes sűrűbben kihasználni a motorfékben rejlő lehetőségeket. Sávválasztásnál nem feltétlenül az üreset érdemes preferálni, hiszen a „konvojban haladás" hatékonyan csökkenti a légellenállást, és ezáltal a motornak kevesebbet kell dolgoznia. Ügyelni kell azonban arra, hogy a buszok vagy egyéb, nem folyamatosan vagy lassan haladó járművek által használt sávokban megnőhet a felesleges fékezések száma.   A légkondicionálás kérdése   Köztudott, hogy a légkondicionáló használata hozzájárul a fogyasztáshoz, ezért alacsony sebesség esetén érdemes inkább lehúzott ablak útján hűteni az utasteret. Nagyobb sebesség esetén azonban a járművek finom aerodinamikai tulajdonságait erősen befolyásolja a nyitott ablak, aminek következtében a motornak többet kell dolgoznia a sebesség fenntartásáért. Ilyenkor a lehúzott ablaknál gazdaságosabb a légkondicionáló használata. Nyáron könnyebben lehet biztosítani a megfelelően hűvös hőmérsékletet azzal, ha a járművel árnyékba parkolunk, illetve ha ilyenkor az ablakokat fényvisszaverő fóliával szereljük fel.   A guminyomás ellenőrzése   Érdemes legalább havonta ellenőrizni a guminyomást, hiszen az alacsony nyomás nagyobb fogyasztást okoz, átlagosan minden hiányzó bar esetén 0,5-1%-kal. A túlfújt abroncsok azonban idő előtti kopáshoz vezetnek, amely szintén rontja a költséghatékonyságot.   Az üresjáratok kerülése   Kanadában a 10 másodperc a bevett határ - ha ennél tovább kell az autónak egy helyben vesztegelnie, a sofőrnek illik kikapcsolni a motort. Másutt nem ilyen szigorúak, 20 másodpercnél húzzák meg a választóvonalat. Országtól függetlenül igaz viszont, hogy a piros lámpánál vagy egy dugó közepén való vesztegelés esetén érdemes megfontolni a motor kikapcsolását, hiszen komoly megtakarításokat lehet ilyenkor eszközölni.   Útvonaltervezés   Indulás előtt érdemes az aktuális közlekedési viszonyoknak megfelelően megtervezni az útvonalat, ezáltal elkerülhetővé válnak a torlódások, illetve időt és erőforrást lehet megtakarítani.   A tetőcsomagtartó és felesleges súlyok mellőzése   A tetőcsomagtartót csak használat esetén érdemes felszerelni, hiszen a szerkezet már önmagában is módosítja a jármű aerodinamikai tulajdonságait és növeli a súlyt, ezek által pedig a fogyasztás is növekszik (hasonló a helyzet a tetszetős, de a jármű számára terhelő spoilerekkel is). Szintén érdemes minden felesleges rakománytól megszabadítani a gépkocsit, hiszen ezek is többletfogyasztást okoznak. Utóbbi az üzemanyagtankra is vonatkozik - a csordultig töltött tank nagyobb fogyasztáshoz vezet, ezért nem olyan gazdaságos, mintha kissé gyakrabban és kissé kevesebbet tankolunk.   A motor felmelegítése alacsony sebesség mellett   Sokkal hamarabb fel lehet melegíteni a motort lassú haladás közben, mint álló helyzetben üzemeltetett jármű esetén.   Kis távolságok autó nélkül   Ha csak kis távolságot kell megtennünk, gépkocsi helyett érdemes más megoldást (kerékpár, tömegközlekedés, sétálás) választani, hiszen a sok rövid megtett távolság többe kerül, mint az egy nagyobb (nem melegszik be a motor).   Értelemszerűen a fent megfogalmazott alapelvek egyidejű alkalmazása a kezdetekben rengeteg odafigyelést igényel, ám idővel - akár maga a vezetés is - rutinszerűvé és természetessé válhat. A fogyasztási megtakarítás nyomon követésére pedig érdemes megtartani a tankolások alkalmával kapott bizonylatot, és időszakosan összevetni őket a korábbiakkal. A különbség éves szinten megdöbbentő lehet, használattól függően akár tízezer forintokban is mérhető. Emellett egyáltalán nem elhanyagolható a tény, hogy az öko-vezetés által személyesen is hozzájárulhatunk a klímaváltozás mederben tartásához, és ez a magatartásforma tükrözi leginkább a korszerű és a környezetéért felelősséget vállaló 21. századi ember társadalmi szerepét.   Váczi Vincent  
Az olajválság idején jelentek meg az első, az üzemanyag fogyasztás csökkentésére buzdító reklámok. A „Gyorsítson lassabban" plakát arra buzdított, hogy hímes tojásként bánjunk a motor teljesítményének kihasználásával, a gázpedál nyomásával. A cél nemes, az eredmény azonban igencsak kétes volt, belerögződött sokak tudatába, sok évre, épp ellenkező hatást váltott ki, növelte, növeli a torlódásokat, a fogyasztást még ma is.   - Mert közúti jelzőlámpánál igenis a lehető legdinamikusabban kell gyorsítani a zöld jelzésre, hogy a csomópontban a zöld időre minél többen átjussanak. Egy-egy fázis kapacitását a rossz szemlélet jelentősen csökkenti. Mivel kevesebben jutnak át, a keresztező utakon nagyobb járműsorok alakulnak ki, az araszolgatás pedig „eszi" az üzemanyagot.   - Előzésnél mindig ki kell használni a motor legnagyobb teljesítményét. Ha alkalom adódik az előzésre, azt visszaváltva, a megfelelő sebességkülönbségre felgyorsítva kell megkezdeni, hogy a bal, a veszélyes oldalon minél rövidebb hosszon autózzunk. A motor a megengedett fordulatszám húsz és hatvan százaléka között dolgozik a leggazdaságosabban. A finomabb gázadással, hosszabb ideig történő felgyorsítás nem csak balesetveszélyes hanem többlet fogyasztást is okoz.   - Az indulások mindig sok üzemanyagot fogyasztanak, megterhelik a járművet és növelik a környezet szennyezését. Az utazó sebességet dinamikus gyorsítással célszerű elérni, azért is, hogy ne tartsuk fel a követő forgalmat és csökkentsük a fogyasztást.    - Országúton egyenletes tempóval célszerű haladni. Autósort utolérve, ha látható, hogy nincs alkalom az előzésre, akkor már előre vegyék vissza a gázt, a motorféket kihasználva lassítsanak. Motorféknél ugyanis nincs üzemanyag betáplálás. Előzésre készülve jóval hosszabb követési távolságot tartsanak, mint konvojban haladva szokás és ha az előzésre lehetőség nyílik, akkor megfelelő távolságuk lesz arra, hogy felgyorsítsanak, így hamarabb befejezik az előzést. A nagyobb követési távolságot gyakran hátulról „ellopják" a gyorsabbak, de nem kell bosszankodni miatta, rövidesen tovaelőznek majd.   - A tempomat nem csodaszer, de egy átlagos vezetőnél jobban takarékoskodik. Aki viszont többre tartja magát, az egy ismert útvonalon kipróbálhatja, hogy az emberi agy érzékenyebb akármilyen szenzornál, megveri a számítógépet egy-két deciliter üzemanyaggal. Ez pedig abból adódik, hogy lejtőknél a számítógép nem engedi gyorsulni az autót, hogy majd az emelkedőnek nekifutva egy darabon eleméssze az autó az így nyert többlet energiát. E sorok írója a Budapest-Zamárdi távolságon gyakorta autózva, közel öt százalékos megtakarítást ért el ezzel a technikával.   Marnitz László  
  A közúti járművek fogyasztását, menetstabilitását, jelentősen befolyásolja, alakítja a gumiabroncsok állapota, a bennük lévő levegőnyomás.  Valljuk be kevés gondot fordítunk az abroncsokra, pedig a biztonságos autózás egyik legfontosabb feltétele, hogy minden rendben legyen velük.   Az alaptétel, hogy csak a gyártó által javasolt méretű és szerkezetű abroncsot használjunk. Ez azonban csak akkor jelenthet gondtalan autózást, ha állapotukat rendszeresen ellenőrizzük. Célszerű minden indulásnál legalább szemre megvizsgálni őket, minden második, harmadik tankolásnál pedig műszerrel ellenőrizni a levegőnyomást. Szemre ugyanis jó néhány tized bar nyomást is tévedhetünk, legfeljebb a nagyobb eltérést vehetjük észre, legalább is mínuszban, mert a nagyobb nyomás szinte észrevehetetlen.   Az előírtnál nagyobb levegőnyomás előnyei: Gördülési ellenállás értéke alacsonyabb Tüzelőanyag-fogyasztás kevesebb A gumiabroncs felfekvési felülete kisebb   Hátrányai: Gumiabroncs élettartama rövidebb Jármű menettulajdonságai rosszabbak   A túl alacsony levegőnyomás hátrányai: Gumiabroncs nagyobb felfekvési felülete Nagyobb gördülési ellenállás Magasabb tüzelőanyag-fogyasztás Gumiabroncs nagyobb kúszása Gumiabroncstűz veszélye Példa: kb. 10-20 % -kal alacsonyabb gumiabroncsnyomás esetén kb. 2% -kal több tüzelőanyagot fog felhasználni   Az előírt levegőnyomás előnyei: Optimális felfekvési felület Kisebb gördülési ellenállás Kevesebb tüzelőanyag-felhasználás Hosszabb élettartam Példa: Az előírt levegőnyomással üzemeltetett gumiabroncs legalább 10.000 km-rel többet fut annál, mint amelyet az előírtnál 10%-kal alacsonyabbal üzemeltetnek.   Az alacsony levegőnyomás komolyabb balesetet is okozhat, mert a gumi szerkezete a nagyobb deformáció miatt nagyobb hőmunkát végez, túlmelegedhet, emiatt durrdefekt alakulhat ki. Jelentősen befolyásolhatja, ronthatja a menetstabilitást, a jármű „sétálni” kezd az úton, erősebb ívben kisodródhat. A legbiztosabb jele annak, hogy valami nincs rendben a gumi nyomással, ha „elhúz” a kormány, kanyarban sodródik az autó. Az előbbi esetben elöl, utóbbiban hátul kell keresni a hibát.   Egy-egy nagyobb kátyún való áthaladáskor, járdázáskor  könnyen sérülhet az abroncs vászonszerkezete. Sok gumis megpróbálkozik ezek  javításával, de nem tanácsoljuk senkinek, hogy ebbe belemenjenek, mert ha kiszakad a vászon nagyobb sebességnél könnyen baleset lehet a vége. Az abroncs érzékeny a forgásirányra, ezért ha a téli gumit lecserélik, rá kell jelölni. A szerkezet ugyanis ”bekopik” a forgásirányba, ha az megváltozik, akkor az igénybevétel irányának megváltozása miatt jelentős károsodás indul meg. Az abroncs is fárad,szerkezete gyengül még akkor is, ha nem használják. A gyártók megadják a termékükre adott idő garanciát is.   Marnitz László  
1(2)
A jövő zöldje
Ökodriving
A nagy KRESZ teszt