Zoldjogsi.hu
A kerékpározás az európai klímavédelmi célok egyik úttörője lehet

2014. október 23-án az Európai Tanács elfogadta az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátására vonatkozó új célt: 2030-ig a 40%-kal kívánják csökkenteni az emissziót az 1990-es bázisévhez képest. Ezt azonban a közlekedési szektor hozzájárulása nélkül lehetetlen lesz elérni. Az Európai Kerékpárosok Szövetsége (ECF) úgy véli, a kerékpározás mint közlekedési mód komoly lehetőségeket rejt az alágazat környezetterhelésének jelentős csökkentésében.

A közlekedésről elmondható, hogy az egyik legnagyobb ÜHG-kibocsátóforrás az EU-ban, 2012-ben az összkibocsátásnak a 31%-ért volt egymagában felelős. „Nagyon fontos, hogy csökkenjen a közlekedési szektor ÜHG-kibocsátása és a fosszilis tüzelőanyagoktól való függésből származó kockázat is” – jelentette ki az Európai Tanács, kihangsúlyozva az elektromos üzemű közlekedés és a megújuló erőforrások növekvő használatának fontosságát.

Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az elmúlt 10–15 évben a kerékpározás robbanásszerű növekedésen ment keresztül, és az új technológiákban is hatalmas potenciál rejlik. Csak 2013-ban egymillió elektromos kerékpár került az európai utakra, és 2014-re már több mint négyszáz európai városban működik közösségi kerékpárrendszer. Az ECF úgy látja, hogy a közlekedési szektor kibocsátásainak és energiafelhasználásának csökkentésében a kerékpározás terjedése is oroszlánrészt vállalhat, ha minél többen szállnak ki a személygépjárműből és váltanak két kerékre – így akár a 2011-es Közlekedési Fehér Könyv által 2050-re vizionált 60%-os ÜHG csökkenés is elérhető közelségbe kerülhet.

Ha minden európai állampolgár 2050-re annyit kerékpározna, mint egy átlagos dán 2000-ben, az hozzávetőlegesen 63–142 millió tonna CO2 kibocsátás megelőzését jelentené. Ez önmagában 26%-ot tenne ki a 2050-re tervezett 60%-os csökkenésből, továbbá az EU olajimportját is 9%-kal csökkentené. Továbbá érdemes figyelembe azt is venni, hogy a gépjárművek hajtás- és üzemanyag-technológiájának fejlesztése valóban csökkentheti az emissziót, de nem jelent megoldást a torlódásokra, illetve nem segíti az európai polgárok egészségesebb életvitelének kialakulását vagy éppen a városok közösségi tereinek emberközpontú felhasználását. A kerékpározás ugyanakkor mindezeken igen költséghatékonyan képes javítani.

Mindezek tükrében az ECF azt javasolja, hogy az EU dolgozzon ki egy kerékpározásra vonatkozó akciótervet, amelyben mindezeket a szempontokat és lehetőségeket is figyelembe veszi.

Forrás: http://www.ecf.com/news/reducing-ghg-emissions-cycling-does-the-job-too-and-so-much-more/

A jövő zöldje
Autó nélkül
A nagy KRESZ teszt